A Molnár Károly vezette U19-es (2003-2004) együttesünk hétfőn Sárváron játszik bajnokit. Kedden és szerdán egy-egy, csütörtökön pedig két edzést követően vasárnap is tétmeccs vár a fiúkra: a DAC ellen hazai környezetben szerepel a legidősebb korosztályunk.

Az U17-esek (2005) kedden, szerdán és csütörtökön edzenek – utóbbi napon kétszer is. Janzsó László csapata pénteken az FC Ajka együttesét fogadja itthon. A találkozó az ajkaiak kérésére elmarad, az új időpont: 2022. április 27-e, 18:00 óra. 

Somlai Roland hétfőn és szerdán tart tréninget, aztán az U16-osok (2006) csütörtökön Sárvárra utaznak bajnokit játszani, vasárnap pedig a győri DAC ellen meccselnek Szombathelyen.  

Négy edzésen vesznek részt Berning Adrián és Kálócz Zsolt tanítványai, a kedd lesz a szabadnapjuk. Az U15-ösöknek (2007) szombaton lesz a meccsük, Siófokon szerepelnek a srácok.

Szombaton idegenben játszik majd az U14 (2008), a mieink a Győrújbarát vendégeként szerepelnek. Emellett Nagy Krisztiánnál hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken jelentkeznek edzésre korosztályának tagjai.

A Joó Bálint és Pál Gergely vezette U12-U13 (2009-2010) számára csak a kedd lesz szabad, szombaton pedig Nagykanizsán játszanak teremtornán.

Vargovics Zsolt az U11-nek (2011), illetve Somfalvi Péter az U10-nek (2012) szerdán és pénteken a vépi teremben, csütörtökön Táplánszentkereszten tartanak edzést. Emellett az U11-esek szombaton Nagykanizsán teremtornán szerepelnek.  

Az U9-esek (2013) Balogh Bence vezetésével kedden és pénteken a táplánszentkereszti teremben fociznak. Az U8-asok (2014) Nagy Zoltán irányításával hétfőn és csütörtökön szintén a tápláni csarnokban játszanak egy jót. 

Csikortás Dávid U7-esei (2015) kedden és csütörtökön a Désiben edzenek, míg Orbán Dániel és Nagy József, illetve Stieber József és Marton Zoltán óvodásai pedig hétfőn, szerdán és csütörtökön tréningeznek egyet-egyet a Váciban. 

  • Csatolt dokumentumok