Haladás VSE U19 – Lurkó UFC U19 0–3 (0–0)
Lurkó UFC U19: Bögöly – Nemes, Lipics (Németh R., 88.), Sáfár, Závecz – Tóth N. (Sabia, 86.), Kiss L. – Járfás, Horváth B. (Nagy D., 87.), Péter (Kárász, 46.) – Vér. Vezetőedző: Molnár Károly.
Gólszerzők: Tóth N. (50., 0–1), Kárász (54., 0–2), Járfás (83., 0–3)

Hat fordulót követően a Lurkó 9 ponttal állt a hatodik helyen, míg a HVSE – egy mérkőzéssel kevesebbet játszva – egyelőre pont nélkül az utolsó előtti pozíciót foglalta el, ám egy városi derbi előtt és alatt ezek a számok semmit sem jelentenek. Molnár Károly együttese hamar szeretett volna előnybe kerülni, de az első játékrészben még kimaradtak a helyzetek. A párharcokkal sem maradtak adósok a felek, igazi hamisítatlan rangadót játszott a Haladás és a Lurkó. Szünet után aztán szűk tíz perc alatt kétgólos előnybe kerültek a zöld-feketék. Előbb egy remekül felépített támadás után Tóth Nimród talált be, majd egy labdaszerzést követően Kárász Noel szerzett gólt. A hajrához közeledve, egy szemre is tetszetős támadás végén Járfás Gergő állította be a végeredményt. A Lurkó UFC megérdemelten győzött 3–0-ra, és tapad továbbra is a dobogósokra.

Kemény letámadással kezdtünk már a sípszótól fogva. Ez egy nagy ziccert eredményezett, de sajnos kihagytuk. Aztán a hazaiak is felbátorodtak, szikrázóan kemény, egyben jó iramú meccset láttam. Fordulás után még agresszívabb nyomást helyeztünk rájuk, a helyzetekből pedig hármat sikerült értékesíteni. Ami a biztató és a pozitív, hogy dominálni tudtunk, erőben és játékban is többek voltunk ellenfelünknél, valamint végre nullára hoztuk le hátul a meccset. A helyzetkihasználáson még mindig rengeteg javítanivalónk van, de elégedetlen nem vagyok, dicséret illeti a csapatot a fegyelmezettségért és a helyenként mutatott jó játékért

– nyilatkozott Molnár Károly.

  • Csatolt dokumentumok