Ebben az évben is meghívót kaptunk a Prága közeli Malesovba a hagyományos nemzetközi tornára.

Takács Csaba edző :

"Csehországban, Malesovban szerepeltünk a 21. alkalommal megrendezett Frantiska Lhotáka emléktornán. Nagyon erős nemzetközi mezőnyben az előkelő 4. helyezést szereztük meg.

A tornára Szlovákiából, Csehországból és Magyarországról érkeztek csapatok. Minden mérkőzés nagyon jó iramú volt, sok párharc, 1:1 elleni játék jellemezte a mérkőzéseket. A csoportmérkőzéseket 2 győzelemmel és 2 vereséggel fejeztük be, ami a 3. helyre volt elég. A torna lebonyolítási rendszerének köszönhetően a másik csoport 2. helyezettjével játszhattunk az elődöntőbe jutásért. A mérkőzést fegyelmezett, jó játékkal sikerült megnyernünk a nagyon tudatosan, agresszíven játszó ostravai csapat ellen. Az elődöntő nagyon izgalmas, nagy iramú mérkőzést hozott a Slovan Bratislava ellen.

A helyzetek alapján közelebb álltunk a győzelemhez, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Védekezésünk nagyon szervezett volt, ellenfelünk sem tudott gólt lőni. A büntetőrúgásokat sajnos elvesztettük, így játszhattunk a bronzéremért. A bronzmérkőzés nyílt és őszinte játékot hozott a Slavai Prága ellen, mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet. Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de amíg mi csak kapufáig jutottunk, addig ellenfelünk egy bombagóllal megtudta nyerni a mérkőzést.

Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal. Ellenfeleink agresszív letámadása ellenére bátran megcsináltuk a labdakihozatalokat, jól építettük a játékot, többször jutottunk el ziccerig. Labdavesztések utáni visszatámadásaink jók voltak, védekezésben szervezettek voltunk, ellenfeleink kevés helyzetet alakítottak ki ellenünk. A bekapott gólokat hatalmas egyéni hibák előzték meg, illetve helyzetkihasználásunk is lehetett volna jobb. KIs szerencsével szerezhettünk volna érmet, de egy pici plussz hiányzott ehhez. Véleményem szerint az első öt helyezett csapat hasonló játékerőt képviselt, akármelyik csapat megnyerhette volna a tornát.

Örülök, hogy résztvettünk ezen a tornán, bízom benne, hogy a gyerekek is sokat tanultak belőle, megtapasztalhattak más futballkultúrákat, és sok élménnyel gazdagodhattak."

Eredmények: 

Csoportmérkőzések: 

Illés Akadémia - Sparta Kutna Hora 2:1 

Illés Akadémia - SK Slavia Praha 0:1 

Illés Akadémia - 1. FK. Pribram 1:0 

Illés Akadémia - SK Slovan Bratislava 0:2 

Középdöntő: 

Illés Akadémia - FC Banik Ostrava 1:0 

Elődöntő: 

Illés Akadémia - Slovan Bratislava 0:0 (2:3) 

3. helyért: 

Illés Akadémia - SK Slavia Praha 0:1

Keret:

Pfender Gergő, Tama Máté, Szalay Márk, Szijjártó Áron, Szijjártó Ábel, Paizs László, Rózsa Máté, Szabó Bence, Vert Bence, Tóth Barnabás, Pál Levente, Abért Barna,, Őri Bálint, Csonka Gergő

Edző: Takács Csaba, Szűcs János

  • Csatolt dokumentumok