Pozsony minitorna : Slovan Bratislava, Zbrojovka Brno, Illés Akadémia

FC Zbrojovka Brno - Illés Akadémia 3:0

Takács Csaba edző :

"Ellenfelünk magasan védekezett, ennek ellenére labdakihozataloknál bátran lekértük a labdákat. Jól építettük a játékot, labda nélküli mozgások jók voltak, kombinatívan, kreatívan játszottunk. Sok helyzetet alakítottunk ki, de helyzetkihasználásunk nagyon rossz volt. Védekezésünket magasan kezdtük, agresszívan letámadtunk, visszatámadtunk. Sikertelen lebdaszerzés esetén jól zártunk vissza. Azonban a védővonalban hatalmas helyezkedési hibákat vétettünk, melyeket ellenfelünk könyörtelenül kihasznált és három helyzetükből hármat értékesített. A vereség ellenére voltak jó dolgaink, ezekre lehet építeni."

SK Slovan Bratislava - Illés Akadémia 4:1

"Kevés pihenő után játszottuk a második mérkőzésünket, ami meglátszott a csapat játékán. Ellenfelünk tudott pihenni, ennek megfelelően letámadtak, folyamatos nyomás alatt próbáltak minket tartani. Ennek ellenére bátran lekértük a labdákat, viszont játéképítésünkben egyre több hiba csúszott és egyre kevesebbszer jutottunk el az ellenfél kapuja elé. A védőzónában eladott két labda megbosszulta magát, két gólt kaptunk belőle. Pozitív, hogy a csapat tudott újítani és a félidő vége a miénk volt. Egy szép ellentámadás végén sikerült gólt lőnünk. Ellenfelünk a második félidőre teljes sort (11 játékos) cserélt, mi hármat tudtunk. A friss játékosok még nagyobb nyomást tudtak ránk helyezni, így játékunk ekkor már csak a védekezésről szólt. Szervezettek voltunk, de a fáradság miatt egyre több egyéni hibát vétettünk. A megszerzett labdákat nem tudtuk megtartani, illetve az eladott labdák  utáni visszatámadásaink sem voltak megfelelő intenzításuak. A mérkőzések jól szolgálták felkészülésünket, terhelésnek teljesen jó volt."

 

Budapest - edzőmérkőzés :

Újpest FC - Illés Akadémia 0:4

Takács Csaba edző :

"Nagyon nagy labdabirtoklási fölényben játszottunk az egész mérkőzésen. Magasan védekeztünk, amivel sok gondot okoztunk ellenfelünknek. A szélre terelt labdákat nagy százalékban megszereztük, ezekből veszélyes támadásokat tudtunk vezetni. A kirúgott labdákat is rendre mi szereztük meg, és labdavesztések után is szinte azonnal visszaszereztük a labdákat. Nagyon jól zártuk a mélységi passzsávokat, több labdát is szereztünk így. Ellenfelünk nagyon ritkán járt a mi térfelünkön. Szép támadásokat vezetve, kombinatív játékkal sokszor jutottunk el helyzetig. Ha helyzetkihasználásunk jobb, akkor akár nagyobb különbséggel nyerhettünk volna."

 

Szombathely - edzőmérkőzés :

Illés Akadémia - Flyeralarm Admira 0:0

Takács Csaba edző :

"Nem kezdtünk jól a kezdeti megilletődöttség után, folyamatosan vettük át a játék irányítását. Jók lettek a pozíciófelvételek, a labda nélküli mozgások, illetve bátran megcsináltuk a cseleket és bátran bevállaltuk a mélységi átadásokat. Labdakihozatalaink egyre jobbak lettek, többször eljutottunk az ellenfél kapuja elé. Magas védekezésünkel ott tudtuk tartani a labdát az ellenfél térfelén. Az eladott labdák után jól támadtunk vissza, több labdát tudtunk szerezni a középső és a támadó zónában. Az első félidő második fele teljesen a miénk volt, sajnos a gól helyett kapufáig és százas ziccerig jutottunk.

A második féliő elejét ismét átaludtuk. Többször hoztunk rossz döntést, főleg a támadózónában. Ellenfelünk a megszerzett labdákból gyors ellentámadásokat vezetett, pozitív, hogy ezeket jól védekeztük le. Visszazártunk középső zónába és védekezésünket ott kezdtük el. Szélességben jó volt az együttmozgás, jól zártuk a mélységi passzsávokat, a visszalépőkkel jól léptünk ki, több megelőző szerelésünk is volt. A mérkőzés végén ellenfelünk két nagy helyzetet tudott kialakítani, elsősorban a mi szerencsétlenkedésünk miatt. Összességében a döntetlen reális eredmény, a mérkőzés hasznos volt számunkra."

 

Szombathely - edzőmérkőzés :

Illés Akadémia - Veszprém FC 2:3

Takács Csaba edző :

"A helyzetkihasználásunk gyenge volt, védekezésben több elvi hibát is elkövettünk, amikből gólokat is kaptunk. Agresszívek voltunk, de a második harmadban sok párharcot veszítettünk. Több játékos egyéni védekezése nem tetszett. Többször nagy volt a távolság a csapatrészek között, illetve az indítás elleni védekezésben is hibáztunk. Nagyon hasznos mérkőzés volt, bízom bent, hogy tudtunk belőle tanulni és legközelebb 2:0-ás előnyről nem sikerül vereséget szenvednünk. Az első harmad után két gólos előnnyel fordultunk a második játékrész gyengén sikerült a harmadikban pedig nem tudtunk visszajönni a meccsbe."

  • Csatolt dokumentumok