Csoportmérkőzések :

Illés Akadémia 1FC Simmeringer 0:0

Végig mezőnyfölényben játszottunk, nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, azonban ezeket nem sikerült gólra váltanunk, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Illés Akadémia - SK Sturm Graz 0:1

Döntetlen szagú mérkőzésen egy egyéni hiba döntött a grazi csapat javára.

Illés Akadémia FC Raca Bratislava 2:0

G.: Laczó P. 2

Ezen a találkozón úgy léptünk pályára, hogy 3 gólt kellett szereznünk a biztos továbbjutás érdekében. 5 másodperccel a találkozó vége előtt sikerült megszereznünk a második gólunkat. A Simmeringer csapatával minden tekintetben ugyan olyan mutatókkal rendelkeztünk, így büntetőrúgások következtek a két csapat között, amelyek mi nyertünk meg 3:2-re, így csoport másodikként bejutottunk a legjobb 8 csapat közé.

Negyeddöntő :

Illés Akadémia SK Slovan Bratislava 2:1

G.: Tóth Z., Király K.

A Slovan csapata kezdte jobban a találkozót, meg is szerezték a vezetést. Ezt követően magasabb sebességi fokozatra kapcsoltunk és két gyönyörű góllal teljesen megérdemelten sikerült megfordítanunk a találkozót.

Elődöntő :

Illés Akadémia Linzer ASK 0:0 (büntetőkkel: 3:2)

Végig kiegyenlített volt a találkozó a kapuk felváltva forogtak veszélyben, azonban gól nem született a mérkőzésen, így újfent a büntetőrúgások következtek, amelyekből ismét mi kerültünk ki győztesen.

Döntő :

Illés Akadémia 2:0 SC Brunn Gebierge

G.: Karvalics K., Bolla B.

Végig fölényben játszottunk, kisebb odafigyeléssel akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna.

Értékelés:

Rangos nemzetközi tornán vettünk részt az Illés Akadémia U12-es együttesével. A játékunk mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb és magabiztosabb lett. Nagyon pozitív volt látni, hogy az olyan tradicionálisan jó utánpótlásnevelő egyesületekkel, mint a Slovan Bratislava, Sturm Graz, vagy a Linz csapataival nem csak partiban vagyunk, hanem sikerül is legyőzni őket. Ebben a korban legfontosabb a képzés, ugyanakkor pozitív visszaigazolása a munkánknak, egy ilyen rangos jó színvonalú torna megnyerése. Nagyon fontos, hogy továbbra is ugyan ilyen hozzáállással, alázattal és szerénységgel végezzük a napi munkánkat, hiszen a végső cél, hogy minél több játékost tudjunk kinevelni a Haladás felnőtt csapatának, illetve a magyar futballnak.

A csapat tagjai : Kovács Áron, Stefanich Mirkó, Balikó Ádám, Karvalics Kornél, Bolla Bálint, Varga Ákos, Sinka András Tóth Zoltán,

Laczó Patrik, Takács-Földes Olivér, Koósz Raul, Somfalvi Bence, Király Krisztián;

Gratulálunk a gyerekeknek!

Edzők: Sátori Barnabás, Tóth Zsolt

  • Csatolt dokumentumok