A magunk mögött hagyott hónapok csapadékos időszaka komoly nyomot hagyott az Eötvös József utcában. Nemcsak autóval, hanem gyalog is komoly kihívást jelentett a közlekedés. A Lurkó UFC elnöksége kereste meg dr. Horváth Attilát, Szombathely Megyei Jogú Város beruházásokért is felelős alpolgármesterét. Az oladi képviselő szombaton személyesen tájékozódott a helyszínen és kiemelte, hogy az április 8-án, több helyszínen induló városi útfelújítási program kapcsán ideális időben érkezett a felkérés. Ma pedig – kevesebb, mint 72 órával a megbeszélést követően – már az útépítők a helyszínen is jártak, és a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum gazdasági bejárata illetve a műfüves pálya közötti szakaszt – amely számunkra, mint azt a játékteret leginkább használók számára a legfontosabb – zúzalékos burkolattal látták el, így kulturált körülmények között közelíthetik meg a pályát a Lurkó UFC, az Illés Akadémia és a vendégcsapatok játékosai, szakmai stábjai és az őket kísérő szülők és érdeklődők.

 

  • Csatolt dokumentumok