Lurkó UFC U17 – Veszprémi FC USE U17 0–5 (0–3)
Lurkó UFC U17:
Kiss B. – Vajda (Gyulai, 71.), Várnai, Prógli, Wágner – Lang (Szabó B., 73.) – Makkos, Mesics-Leiner (Hajba, 46.), Vér, Varga Máté (Varga Mátyás, 61.) – Szár (Fábián, 46.). Vezetőedző: Janzsó László.

A Regionális U17-es bajnokság Észak-nyugati csoportjában a tabellalesőséget célként maga elé tűző Veszprémi FC USE csapata érkezett Szombathelyre. Ennek megfelelően játszottak is a vendégek, mi pedig képtelenek voltunk bármit is kezdeni az egyérintőre épülő futballjukkal. Bő húsz perc elteltével már hárommal vezettek, majd a II. félidő első negyedórájában újabb két gólt rúgtak, így teljesen megérdemelten vitték el a három pontot.

Tudtuk, és ma pedig láthattuk is, hogy nagyon jó csapata van a Veszprémnek. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a csapatom egy matinén vett részt: végignéztük, milyen jól játszanak, milyen jól védekeznek, milyen szép átvételeik vannak, tátott szájjal néztük őket. Ebben a mozizásban elfeledkezetünk arról, hogy mi is a pályán vagyunk. A Veszprém teljesen megérdemelten nyert. Rossz kimondani, hogy mindenben felülmúltak bennünket. Több olyan játékosom volt, akik félidőt tudtak játszani, többen betegség vagy egyéb program miatt hiányoztak, azonban ezek nem lehetnek kifogások arra, hogy a középpályánk nem tudott szűrni, így a védelmünk végig nyomás alatt volt tartva az ellenfél által

– mondta Janzsó László a mérkőzés után.

  • Csatolt dokumentumok