Lurkó UFC U14 – Ménfőcsanak ESK U14 7–0 (1–0)
Lurkó UFC U14:
Varga B. – Csupor (Szemán, 47.), Házi, Baldauf, Szabó K. – Biró B., Varga M., Szakasics – Grádvohl (Kádár, 47.), Szabó Máté, Soós-Nádor (Szabó B., 47.). Edző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Varga M. (28., 1–0), Szabó M. (41., 2–0), Grádvohl (44., 3–0), Biró B. (57., 4–0), Szakasics (62., 5–0; 63., 6–0), Kádár (65., 7–0)

Az utolsó fordulót játszotta ma a Lurkó U14 (2007) a regionális bajnokságban. Az első félidőben a sok-sok helyzetből még csak egyet sikerült értékesíteni, ám szünet után sorra jöttek a gólok is, így ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmet aratott a csapatunk.

A Lurkó U14 (2007) az ötödik helyen zárt a regionális bajnokság Észak-nyugati csoportjában.

Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, ám ezekkel egy kivétellel – nem tudtunk élni. Az utolsó pillanatokban jobb döntéseket kellett volna hoznunk. Így is előnnyel mehettünk szünetre, ám fordulás után jó ritmusban futballoztunk, ekkor már sorban szereztük góljainkat. Kicsit úgy érzem, fel is adták a vendégek, így ekkor a ziccereinket már jó százalékban használtuk ki. Jó volt a hozzáállásunk, odatettük magunkat, szép győzelemmel fejeztük be a regionális bajnokságot. Mindenkinek, aki pályára lépett – ma is, és a szezon során – gratulálok

– összegzett Berning Adrián a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok