FSR Indoormasters - U8

Biegner Dániel edző :

Csapatunk a Fussballschule Raffl által szervezett INT. U8 FSR-INDOORMASTERS rangos tornáján vett részt. Csoportellenfeleink az FSR, NK Maribor, FC Flyeralarm Admira, és az SV Kapfenberg gárdái voltak.

4 mérkőzésünk közül egy döntetlent játszottunk, háromszor viszont vereséget szenvedtünk a jó erőkből álló ellenfelektől. Így a továbbjutást nem sikerült elérni.

Nagy aggodalomra azonban semmi ok. Labdaügyességben és technikában minden egyes csapattal felvettük a versenyt, sőt többjüknél ebben a tekintetben jobbak is voltunk, azonban a hatalmas fizikális különbségeket ezzel sem lehetett kiegyensúlyozni. Ellenfeleink biológiailag előrehaladottabb életkorban vannak – ebből adódóan magasabbak, erősebbek és gyorsabbak is. A 6:6 elleni játék során a mezőnyben többnyire 1:1 elleni párharcok a jellemzőek, amiket szinte lehetetlen volt többségében megnyerni.

Emiatt hatalmas dicséret illeti mind a tizenkettő játékost, aki részt vett a tornán. Becsülettel hajtották végig a mérkőzéseket, minden gólunkat ügyes passzjáték előzte meg. Szintén a csapat érdeme, hogy az ellenfél csapatainak edzői is dicsérték ügyes játékunkat, fizikális lemaradásunk ellenére. A nap folyamán a srácok rengeteget fejlődtek küzdőszellemben és bátorságban is, ami nagy pozitívum.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Papp Zsombor, aki első nemzetközi tornáján bravúrokkal segítette a csapatot. Molnár Bálint agilis, kapura veszélyes játékával tűnt ki. Valamint kiemelendő, hogy Hányi Bálint és Lengyel Ágoston 2012-es születésűként ismét csapatunk erősségei voltak a náluk egy évvel idősebbek mezőnyében.

Eredmények :

Lurkó UFC – Fusballschule Raffl 0:1

Lurkó – FC Flyeralarm Admira 1:4 (Molnár Bálint)

Lurkó – NK Maribor 1:4 (Kiss Benedek)

Lurkó – SV Kapfenberg 1:1 (Molnár Bálint)

Csapat tagjai: Laczi Milán, Papp Zsombor, Jankó Bulcsú, Anderkó Zalán, Lajos Patrik, Horváth Dániel, Hányi Bálint, Tóth Noel, Horváth Balázs, Lengyel Ágoston, Kiss Benedek, Molnár Bálint.

  • Csatolt dokumentumok