Csornai SE U19 – Lurkó UFC U19 2–1 (1–0)
Lurkó UFC U19:
Bögöly – Nemes, Lipics, Sáfár, Závecz – Horváth B., Kiss L. – Járfás, Kárász, Péter– Vér. Cserék: Sabia, Tóth N., Varga D., Németh R., Ágoston. Edző: Molnár Károly.
G
ólszerző: Tóth N.

Már az első félidőben is úgy tűnt, hogy ezt a meccset csak a Lurkó nyerheti meg. Szép támadásokat vezettek a szombathelyiek, tulajdonképpen jól játszották át a középpályát, és helyzetek sokaságát alakították ki – azonban ezek mindegyike kimaradt. A csornaiak egyetlen lehetőségüket gólra váltották, így ők mehettek előnnyel a szünetre. A pihenő alatt átszervezte csapatát Molnár Károly, ám a fordulás után hamar kettőre nőtt a Csorna előnye. Ezek után azonban már csak a hazaiak térfelén folyt a játék, ám minden ziccerünk kimaradt. Az egyik 100%-os lehetőség végén a kipattanót a csereként beálló Tóth Nimród értékesítette, és ezek után is mentünk előre az egyenlítésért, de még az utolsó utáni pillanatban is képtelenek voltunk betalálni.

Nem szeretnék túlzásba esni, de több góllal kellett volna megnyernünk a mai meccset, azonban kihagytuk a helyzeteinket. Talán 1-2 játékosom túltolta a biciklijét és elvesztette a góllövőcipőjét – kívánom, hogy mielőbb találják meg. A hazaiak tulajdonképpen hármat rúgtak kapura, ebből a II. félidőben kétszer mentek be a 16-oson belülre, amiből egy gólt rúgtak. Ezzel szemben a mi hatékonyságunk borzalmas volt. Kétgólos hátrányban is nyomtuk őket, egykapuztunk, de csak a hajrában tudunk szépíteni. Még ezek után is egyenlíthettünk volna, ám ma az is kimaradt. Magunkban kell keresnünk a hibákat: ha ez marad a stílusunk, a kitűzött célunk, azaz a dobogó csak álom marad. A múlt héten jobb csapattól kaptunk ki, ma azonban egyértelműen győzelmet szalasztottunk el

– mondta Molnár Károly a meccset követően.

  • Csatolt dokumentumok