U12-es bajnoki mérkőzés :

Nagykanizsai ULE - Lurkó UFC 2:4 (2:2)

Összeállítás :Tóth Dávid, Dénes Zoltán, Vilics Márk, Vígh Botond, Horváth Benedek, Arnold Bence, Varga Mátyás, Katona István,

Kajtár László;

Cserék : Katona Zoltán, Vajda Dávid, Lajos Dávid,

Gólszerzők : Katona István 3, Kajtár László;

Varga Zoltán U13 edző :

"Egy elég masszív csapat otthonába érkeztünk, amit az eredménysora hűen tükrözött. Előzetesen,arra számítottunk, hogy egy visszaálló ellenféllel találjuk magunkat szembe, ami a gyakorlatban nem valósult meg.

Sajnos a korábbi hetekhez hasonlóan kezdtük a mérkőzést. Az első negyed órában kétgólos hátrányba kerültünk, gyermeteg védekezési hibáknak köszönhetően. Azt lehet észrevenni,hogy kell meccsenként negyed óra, húsz perc,mire felvesszük a játék ritmusát. Amikor ez megtörténik, akkor már rendben mennek  a dolgok, de egészen addig komoly problémákkal találkozunk egyénenként és csapatként is. A második kapott gól után pontosabban, hatékonyabban,célravezetőbben kezdtünk el játszani, minek eredményeként még a félidő lefújása előtt kiegyenlítettünk.

A második félidőre stabilizáltuk a középpályás védekezésünket, melynek köszönhetően nem igazán alakítottak ki ellenünk helyzeteket a játékrészben. Ellenben mi sokszor mögéjük tudtunk kerülni és ezekből jó pár lehetőségünk adódott, amiből kettőt gólra is váltottunk. Összegezve a látottakat megérdemelten nyertük meg a nagyon nehezen induló összecsapást a végére akár nagyobb arányban is lezárhattuk volna a mérkőzést.

A mérkőzés krónikájához tartozik,hogy mindkét kapusunk sérült volt, így az abszolut újonc, - korábban csak iskolai mérkőzéseken védő - Tóth Dávid szerepelt a kapuban, aki jól látta el feladatát."

  • Csatolt dokumentumok