A múlt hétről elhalasztott találkozót pótol be kedden Janzsó László együttese. Az U19-esek ekkor fogadják hazai környezetben az Üstököst, a meccs 14 órakor kezdődik. Két edzés van a keddi ütközet mellett betervezve, valamint még egy találkozó: szombaton Hévízre utazik a társaság, a mérkőzés 10 órakor kezdődik.

Az U17-esek (2004-2005) is kétszer tréningeznek. Emellett ők is rajta lesznek a hévízi járaton: szombaton délben kezdődik az a mérkőzés Seper Ákos fiai részére.

Az U15-ösök (2006) részére három edzést vezényel Nagy Krisztián. A csapat vasárnap játszik, hazai környezetben. A Hévíz elleni meccs 10 órakor kezdődik.

Régóta nem léptek pályára az U14-esek (2007). A regionális bajnokságban Berning Adriánék is a Hévízt fogadják (vasárnap délben), emellett pedig négyszer edzenek a fiúk.

A múlt hétvégén az Illés Akadémia ellen remekül helytálló U13-asok (2008) három edzésen vesznek részt, majd szombaton játszanak 10 órakor a Nagykanizsa ellen. A meccs színhelye Söpte lesz.

Kálócz Zsolt U12-es tanítványai (2009) részére négy tréning van kiírva. Ők is Söptén fogadják a Nagykanizsát szombaton 11:30-kor.

  • Csatolt dokumentumok