A Regionális bajnokság Nyugati-csoportjában a hetedik helyen zárt a Lurkó UFC U15 (2007). A fiúk végig a középmezőnyben küzdöttek, így helyezésük reális. A szezonra Berning Adrián vezetőedző tekintett vissza:

Ha összegeznem kellene ezt a bajnokságot, akkor elmondhatom, hogy elégedettek lehetünk a srácok teljesítményével. Egy abszolút új, sokak számára ismeretlen küzdelemsorozatba kerültünk. Az újonnan létrehozott regionális kiemelt bajnokságban olyan csapatok ellen futballozhattunk, akikkel korábban nem találkozhattunk. Ha az erőviszonyokat nézem, teljesen kiegyenlített volt a mezőny. Ez minden csapat számára pozitív hatással lehetett a játékosok fejlődésére! Több ezer kilométer van bennünk, hisz nem csak a szomszédba kellett utazni ezúttal, hanem voltak itt bajai-pécsi-budapesti túrák is a programban. Ezáltal megérezhették a srácok, milyen is egy ilyen színvonalas pontvadászatban játszani! Mindig azon voltunk, hogy fejlesszük a játékosokat és a maximumot hozzuk ki belőlük! Technikailag, taktikailag, mentálisan, motorikusan komplex játékosokat kívánunk nevelni, mindemellett figyelnünk kellett arra is, hogy csapatban gondolkodjunk, csapatként funkcionáljunk.  Az igazi csapategység, mint a közösségünknek a fogalma megjelent ebben a bajnokságban: úgy érzem, sikerült jó közösséget alkotunk! A srácok edzésen és mérkőzésen is próbálták a maximumot kihozni magukból, ami a kiváló mentalitásukra vezethető vissza. A 7. helyen végeztünk a tabellán 14 csapatból, ami úgy gondolom elfogadható. Ha egy kicsit élesebbek vagyunk egy-két mérkőzésen, akkor akár egy picivel előrébb is zárhattunk volna. Ez azonban másodlagos: mindegy, hogy ötödik vagy nyolcadik pozícióban végeztünk volna, a játékosok fejlődése a legfontosabb, nem pedig az eredmény! Ezen voltunk és ezen is leszünk a továbbiakban, hisz’ maradunk a srácokkal a következő szezonban is együtt! Továbbra is motiváltak vagyunk, és azért dolgozunk, hogy az esetleges távozókat pótoljuk, akik pedig eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak, őket beépítésük, és minél több percet játszanak. Az újonnan érkezőket szeretnénk a Lurkó UFC által képviselt filozófiába beilleszteni. Mindent összevetve nagyszerű három éven vagyunk túl a játékosaimmal és izgatottan várjuk a 4. szezont is! Azon leszünk, hogy minél többet fejlődjünk, sikeresek legyünk és hogy jól érezzük magunkat a pályán. Köszönöm mindenkinek a munkáját: Kálócz Zsolt edzőtársamnak és a Lurkó UFC vezetőségének is. Szeretném kiemelni a szülők hozzáállását és támogatását! Hajrá, Lurkó!

  • Csatolt dokumentumok