U12-es bajnoki mérkőzés :

Lurkó UFC - Pápai ELC 1:0

Összeállítás : Szanyi Zsombor, Szalai Márk, Vilics Márk Vígh Botond, (Katona Zoltán), Horváth Benedek, Szabó Bence, Varga Mátyás Katona István, Rózsa máté, (Lajos Dávid)

Gólszerző : Katona István 

Varga Zoltán U12 edző :

"Kissé felforgatott csapattal kellett, hogy pályára lépjünk,mivel az U13-as csapatnak négy játékost kellett átadnunk illetve két játékos hiányzott egyéb elfoglaltságok miatt. Kaptunk három srácot a 2007-es csapattól, amit ezúton is köszönünk!

A Pápa csapatában az egyik közvetlen üldözőnkkel találkoztunk, amennyiben győztesen tudjuk elhagyni a játékteret, akkor már az ellenfél nem tud utolérni ebben a szezonban. Ennek megfelelően indult a mérkőzés. Nagy elánnal letámadtuk a vendégcsapatot, akik más játékrendszerben négy védővel álltak fel velünk szembe. Küzdős, brusztos meccs volt, rengeteg párharccal, melyekből többnyire győztesen jöttünk ki. Igyekeztünk játszani a futballt, ami többé kevésbé sikerült is. Akadtak helyzeteink az első játékrészben illetve egy lesgóllal is jeleztük aktivitásunkat. Az ellenfél az egész mérkőzés alatt egy darab helyzetet alakított ki, ez mindent elmond a csapatvédekezésről.

A második félidőben egy ragyogó pontrúgásnak és a szerencsének köszönhetően megszereztük a győztes gólt. Ezután is támadásban maradtunk nem az eredmény tartására törekedtünk. Mindvégig kézben tartottuk a mérkőzést, pedig voltak időszakok mikor öt fő, 2007-es egy évvel fiatalabb játékos szerepelt a csapatban. Nagyon jó erőpróba volt, pozitív eredménnyel,ami abszolút nem elhanyagolható. Sikerült megfelelően pótolni a hiányzóinkat, és ez nagyon megnyugtató a jövőre nézve."

  • Csatolt dokumentumok