Szalai-Horváth, Váradi Á. – Perjési, Hoffmann, Andor, Bódi, Kálócz, Tompa, Szabó M., Horváth B., Káldi, Farkas B., Nyőgéri alkották a Lurkó UFC U19 (2008-2009) keretét a söptei sportpályán megvívott 3X20 perces edzésjáték során. Az első harmadban „tisztán” szerepelt a Lurkó UFC és az Mvd-Szig Söpte SE, a második és harmadik felvonásban pedig vegyesen alkották a csapatokat.

Az együttműködés abszolút megfelelő úton jár: nagyon jó a közös munka a söptei egyesülettel. Mindkét klub szakmai elképzelései előremutatóak, és egy a közös cél. Úgy látom, játékosaim egyre inkább felveszik a felnőttesebb ritmust. Ehhez hozzájárul Simon Attila vezetőedző stílusa és szakmai kompetenciája, a befogadó söptei közösség, ahol abszolút partnerként kezelnek bennünket és a gyerekeket. A közös edzések intenzívek, ami az ő fejlődésüket szolgálja. Az edzésjáték során az alapelveinket tartva futballoztunk, újabb rendkívül hasznos foglalkozáson vagyunk túl. Kéthetente tervezzük ezt a típusú edzésjátékot. Vannak még hiányzóink – apróbb sérülés miatt, illetve vannak nyaralóink, akiket várunk vissza. A negyedik héten dolgozunk, kezd kirajzolódni a csapatstruktúra, látszik, hogy intenzitásban is utolérjük magunkat. Készülünk tovább, hiszen a jövő héten az U19-es kupában játszunk, hazai pályán fogadjuk a Gyirmótot

– tekintett vissza Berning Adrián.

  • Csatolt dokumentumok