FC Ajka U14 – Lurkó UFC U14 4–2 (3–1)
Lurkó UFC U14: Őr – Elek, Wágner, Hoffmann, Poór – Garamvölgyi (Borsits, 58.), Lakatos, Staritzbüchler – Császár (Tóth N., 68.), Horváth L., Kovács Zs. (Kiss D., 58.). Szakmai vezető: Vargovics Zsolt.
Gólszerző: Staritzbüchler (37., 3–1; 60., 3–2)
Sajnos a sérült játékosok és az egyéb okból kifolyólag távolmaradók miatt szűk kerettel utaztunk el Ajkára az U14-es Regionális bajnokság Alap-szekció Északnyugati csoportjának 2. fordulójában. Az első tíz perc végén két perc alatt kétszer is nagyot bakiztunk a saját kapunk előtt, ebből kétgólos előnyt építettek fel a zöld-fehérek. A félidő fele telt el, amikor egyre inkább belejöttünk, pechünkre félóra múltán újabb gólt kaptunk, ám a hajrában Staritzbüchler Ármin találatával közelebb kerültünk az ajkaiakhoz. Sőt, a 60. percben Ármin duplázott, így 3–2-re jöttünk fel. Sajnos egyenlíteni nem sikerült, pedig volt rá lehetőségünk, míg a 69. percben szerzett ajkai góllal eldőlt a három pont sorsa, 4–2-re nyertek a hazaiak.
A mérkőzést több technikai hibával kezdtük, két perc alatt kétszer adtuk oda az ellenfélnek a saját kapunk előtt a labdát, melyből a hazai csapat gólokat szerzett. Ez kicsit megfogta a gyerekeket, de igyekeztünk visszatérni a megfelelő útra. A találkozó következő periódusában bátrabban és fegyelmezetten játszottunk. Mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, így szorosabbá tettük az eredményt. Az egyenlítésre is volt esélyünk, de nem sikerült ezt valóra váltani. A végére sajnos elfáradt a csapat, így ismét egy technikai hibát kihasználva a hazai csapat beállította a végeredményt
– értékelt Vargovics Zsolt szakmai vezető.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



