Lurkó UFC U19 – Üstökös FC Győr U19 1–1 (1–1)
Lurkó UFC U19: Répcei – Joó, Ilnicki, Bódi, Szabó B. – Kiss L. (Onsinyo, 46.) Nyőgéri, Kovácsics, Karáth (Gregus, 46.) – Hetényi, Szabó M. M. (Mayer, 53.). Szekcióvezető: Molnár Károly.
Gólszerző: Szabó M. M. (13., 1–0)
Az U19-esek Regionális bajnokságának Alap szekció Északnyugati csoportjában a 24. fordulóra került sor: Molnár Károly és Janzsó László csapata győri Üstökös FC-t látta vendégül.
Mindkét csapat támadólag lépett fel, ebből mi jöttünk jobban az első negyedórában! Egy gyors átmenetből szereztünk gólt, Szabó Máté Mihály találatából jutottunk előnyhöz, 1–0. Félóra telt el, amikor a vendégkapus indítása után – ugyancsak egy villámgyors átmenet után – egyenlítettek a Rába-partiak. 1–1 után a védekezésre került a hangsúly, helyzetek voltak mindkét oldalon, de több gól nem született, maradt a döntetlen.
Fegyelmezett és koncentrált játékunk egy pontot eredményezett ma. Nem lehetünk elégedetlenek, mert a játék minőségét tekintve előbbre léptünk a korábbiakhoz képest
– nyilatkozta Molnár Károly.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



