A Rábatótfalui Sportegyesület utánpótlásedzői szakmai napon vettek részt, ahol az U7–U13-as korosztály képzésével kapcsolatos tudásukat bővítették elméleti és gyakorlati foglalkozások során. A program során kiemelt figyelmet kapott a gyerekek fejlődését szolgáló korszerű edzésmódszerek megismerése és gyakorlati alkalmazása.
Gyakorlati oktatás keretében bemutatóedzést tartott, illetve a klub szakembereinek "Az edző szerepe a az utánpótlás-labdarúgásban" címmel tartott előadást a Nagy Zoltán, a Lurkó UFC U11-es vezetőedzője. Az edzésen a Rábatótfalui SE U11-es korosztálya vett részt.
Különösen értékes tapasztalatot szereztünk, hiszen valós környezetben figyelhettük meg a tanultak alkalmazását. Nagyon fontos és rendkívül hasznos napon vagyunk túl, hiszen a folyamatos szakmai fejlődés elengedhetetlen ahhoz, hogy edzőink a maximumot nyújthassák és a legjobb tudásukat adják át a sportolóinknak. Ennek közvetlen eredménye a gyerekek fejlődése, sport iránti szeretete és hosszú távú motivációja. A sport nemcsak a fizikai képességeket fejleszti, hanem segíti a kitartás, fegyelem, önbizalom és a csapatmunka kialakulását is, miközben közösséget és örömteli élményeket ad. Hatalmas köszönet Nagy Zoltánnak, a Lurkó UFC elismert szakemberének a fantasztikus bemutatóért. A klubok közötti példaértékű együttműködés, a közös munka és az átadott szakmai iránymutatás komoly segítséget jelent számunkra a jövő tehetségeinek képzésében
– értékelte a napot a Rábatótfalui SE a klub Facebook-oldalán.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



