Lurkó UFC U19 – Komárom VSE U19 5–2 (3–1)
Lurkó UFC U19: Répcei – Karáth (Porkoláb, 46.), Bódi, Joó, Szabó B. – Kiss L., Kálócz, Kulcsár – Szabó M. M., Hetényi, Gregus (Nyőgéri, 46.). Szekcióvezető: Molnár Károly.
Gólszerzők: Szabó M. M. (22., 1–0; 37., 3–1; 52., 4–1), Bódi (28., 2–1), Nyőgéri (72., 5–2)
A Regionális U19-es bajnokság Alap szekciója Északnyugati csoportjában a 16. forduló szombathelyi mérkőzésén a Komárom VSE gárdáját láttuk vendégül. A Duna-parton 6–2-re kikaptunk ősszel, így szerettünk volna visszavágni. Ennek megfelelően enyhe mezőnyfölényben futballoztunk, aztán váltottunk, ám két hatalmas helyzetet is kihasználatlanul hagytunk. A 22. percben aztán már nem volt ellenszer: a ziccerben kilépő Szabó Máté Mihály juttatta előnyhöz a Lurkót. Nem sokkal később egy gyors kontra végén egalizált a Komárom, ám a 28. percben Szabó Máté Mihály szögletét Bódi Szabolcs bólintotta a kapuba, 2–1, ismét mi vezettünk! Sőt, a 37. percben Kulcsár Márton remek labdát adott a védők közé befutó Szabó Máté Mihálynak, aki ebből a helyzetéből is betalált, 3–1.
Nagy erőket mozgósítottak a vendégek a szünet után, ám egy tökéletesen végigvitt kontra végén az 52. perben háromra nőtt a különbség – Szabó Máté Mihály mesterhármasnál tartott félóra alatt! Nem adták fel a vendégek, be is találtak, ám a 72. percben egy kiugratás után Nyőgéri Márk Norbert gólja végleg lezárta a még nyitott kérdéseket, így 5–2-re győzött Molnár Károly és Janzsó László együttese.
Több lehetőségünk is adódott a mai meccsen, de nem vagyunk telhetetlenek, örülünk a második helyezett elleni győzelemnek! Az első félidő nagyon fegyelmezett futballt hozott a mi részünkről, a szünet után pedig jó kontrajátékot! Bízom benne, hogy hasonlóan fegyelmezetten és célratörően játszunk tavasszal végig és így tudjuk gyarapítani pontjaink számát
– értékelte a mérkőzést Molnár Károly szekcióvezető.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



