Hévíz SK U14 – Lurkó UFC U14 3–1 (0–0)
Lurkó UFC U14:
Őr (Borsits, 41.) – Cserfalvi (Császár, 61., Hoffmann V., Wágner, Cséve – Lakatos, Horváth L., Staritzbüchler – Herceg (Vass, 57.), Kiss D., Kovács Zs. (Poór, 57.). Szakmai vezető: Vargovics Zsolt.
Gólszerző: Kiss D. (77., 3–1)

Az U14-esek a Regionális bajnokság Alap szekció Északnyugati csoportjában Hévízre látogattak. Az első félidőben a kisebb-nagyobb lehetőségek sorra kimaradtak mindkét kapu előtt, míg a szünet után kevéssel megszerezte a vezetést a fürdővárosi alakulat. Sőt, ha perc múlva megint betaláltak a hévíziek, így kettővel vezettek már. Mi nem tudtunk megújulni, az utolsó percre fordulva pedig újabb találatot kaptunk. A hajrában Kiss Dániel tudott szépíteni, így 3–1-es vereséget szenvedtünk.

Bátortalanul és pontatlanul játszottunk a mai mérkőzésen. Meg kell tanulnunk párharcokat nyerni, a nehezen megszerzett labdát, nagyon könnyen adjuk vissza az ellenfélnek. Az egyéni játék mellett ma az összjáték se működött, nem találtuk meg az összhangot, az együttműködést, mint labdaszerzésben, mint labdabirtoklásban

– értékelt Vargovics Zsolt.

 

  • Csatolt dokumentumok