A Regionális U13-as bajnokság Nyugati csoportjában 10 csapat indult, így a 2025/2026-os idényben 18 mérkőzés szerepelt a Lurkó UFC programjában – ebből 17-et játszottunk le. Ebben a korosztályban még háromnegyedpályán szerepelnek a csapatok, 8+1-es felállásban, 5×2 méteres kapukra, de a játékidő már itt is 80 perc, ahogyan a következő két korosztályban is lesz.
Hogyan alakult a bajnokság, különösen a tavaszi szezon?
Az őszihez képest stabilabb játékot mutattunk, ami időnként az eredményességben is megjelent. Örülök annak, hogy az egész év során mindenkinek megfelelő játékpercet tudtam biztosítani – így nagyobb mérkőzésterhelést és több tapasztalatot szereztek a gyerekek. A sérülések többsége a növekedési fázisra vezethető vissza; bízom benne, hogy a felkészülést már közösen és teljes erőbedobással kezdhetik meg azok is, akik emiatt heteket-hónapokat voltak kénytelenek kihagyni.
Mi az, amiben többet kaptál a vártnál?
Kevésbé voltak frusztráltak a mérkőzéseink, letisztultabban játszottunk, és az alapelveink is jobban megmutatkoztak – ez korábban kevésbé volt jellemző ránk.
Összességében hogyan tekintesz vissza az elmúlt időszakra?
A szezon végére már kétszer is 11:11 elleni mérkőzést játszhattunk, ami nagy előrelépés. Örülök, hogy a háromnegyedpályáról a nagypályára való átállás egyik legnagyobb váltásában is szerepet vállalhattunk. Két évet töltöttem ezzel a korosztállyal, most búcsúzom tőlük – kívánom, hogy legyen sikeres a pályafutásuk, szeressenek továbbra is focizni, és érjék el a céljaikat.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



