Lurkó UFC U16 – Pátyi SE U16 2–0 (1–0)
Lurkó UFC U16: Tanai – Barta (Süle, 86.), Baumli, Körmöndi, Horváth N. (Zsarnay, 86.) – Molnár Bálint, Horváth B. – Mukics (Horváth D., 57.), Gergely, Molnár Barnabás (Lakner B., 57.) – Nagy V. B. (Vámosi, 67.). Vezetőedző: Iszak Sándor.
Gólszerzők: Mukics (29., 1–0), Gergely (47., 2–0)
Az U16-os Regionális bajnokság Alap szekció Északnyugati csoportjában először játszott hazai pályán Iszak Sándor együttese. Hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, a játék többnyire a vendégek térfelén folyt. Az első igazi helyzetre mégis a 25. percig kellett várni, ekkor Molnár Bálint lövéssel fejezett be egy akciót, ám a labda a felső kapufáról kipattant. A 29. percben Nagy Vitéz Bendegúz szerzett labdát a középkörben, majd visszapasszolt Molnár Bálinthoz, aki a két induló játékos közül Mukics Matyit választotta – Matyi pedig higgadtan értékesítette a ziccert (1–0). A 36. percben egy szöglet után Körmöndi Péter lőtt kapura, de a vendégek kapusa védeni tudott. A félidő utolsó tíz percére kissé alábbhagyott a koncentrációnk, így a Páty ki tudott szabadulni a szorításunkból. Sőt, a 38. percben helyzetet is ajándékoztunk a vendégeknek, ekkor Tanai Barninak kellett résen lennie, hogy megőrizzük az előnyt.
A második félidőt jól kezdtük. A 47. percben az ellenfél térfelén jutottunk szabadrúgáshoz. Ragyogóan hajtottuk végre a begyakorolt variációt, amiből egy újabb, még kecsegtetőbb pozíciójú szabadrúgást harcoltunk ki. A következő pontrúgásnál az ellenfél teljesen megzavarodott: Molnár Barnabás ismét a felső kapufát találta el, a kipattanóra azonban Gergely Nimi érkezett a leggyorsabban, és a kapuba lőtt (2–0). Ezt követően mezőnyjáték alakult ki, a csapatok keményen gyűrték egymást, de mindkét oldalon sok volt a pontatlanság és a rossz megoldás. A 70. percben egy középpályás labdaszerzést követően Gergely Nimród indította a jobb szélen Vámosi Marcit, aki úgy vitte el a labdát a kapus mellett, hogy már üres kapu állt előtte, ám 25 méterről a hosszú kapufa mellé passzolt. Ha a labdát a jobb lába helyett az erősebb bal lábára veszi át – amire lett volna ideje –, magabiztosan lezárhatta volna a meccset. Becsülendő, hogy jobbal is megpróbálta. A hajrában a vendégek mindent egy lapra tettek fel. A középkörívünkről elvégzett szabadrúgásuk a felső kapufán csattant, majd a 90. percben is adódott még egy nagy lehetőségük: Egy oldalszabadrúgás után üresen fejelhettek kapura, de a kísérlet szerencsére mellé ment. Összességében egy viszonylag jó első játékrész után egy küzdelmesebb második félidőt produkáltunk, de a győzelmünk teljesen megérdemelt a kulturált futballt bemutató Pátyi SE ellen.
A mérkőzés folyamán rengeteg egyéni hibát vétettek a gyerekek, ennek ellenére az első harminc perc játéka rendben volt, és megérdemelten szereztük meg a vezetést. Ezt követően a vendégek is megmutatták, hogy jó játékerőt képviselnek. A második félidő elején két begyakorolt rögzített szituáció után sikerült növelnünk az előnyünket. Kifejezetten tetszett, hogy a pontrúgásoknál bátran megcsináltuk az edzéseken gyakorolt variációkat, viszont a labdakihozatalaink ezúttal nem működtek hatékonyan. Úgy érzem, ennek ellenére végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, és a lefújás után újabb győzelmet ünnepelhettünk
– értékelt Iszak Sándor.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



