Üstökös FC Győr U17 – Lurkó UFC U17 2–3 (1–1)
Lurkó UFC U17: Szalai-Horváth – Perjési, Andor, Horváth Z., Hoffmann – Varga N., Bertók – Szabó M. (Gregorich, 72.), Horváth B. (Molnár G., 68.), Farkas B. – Porkoláb (Váradi D., 80.). Vezetőedző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Varga N. (22., 0–1), Porkoláb (52., 1–2), Szabó M. (69., 1–3)
A Lurkó UFC U17 (2009) hármas vereségsorozat után az utolsó fordulóban Győrbe látogatott, ahol az Üstökös vendégeként szerepeltek.
A félidő közepén egy középpályás labdaszerzés után került ki jobbra a labda, majd megint vissza középre. Varga Nimród játékba lépésével létszámfölénybe kerültünk és a középpályás szépen passzolt el a labdát a kapus mellett, 0–1. Az első félidő hosszabbításában jártunk, amikor 20 méterre a kapunktól szabadrúgáshoz jutottak a Rába-partiak: a sorfal fölött-mellett eltekert labdát nem tudta megfogni Szalai-Horváth Alex, 1–1.
A szünet után 7 perccel mi is megmutattuk, hogy tudunk szabadrúgásgólt szerezni! Porkoláb Patrik 21 méterről a balösszekötő helyéről nagy erővel lőtt a hosszú felső sarokba, 1–2. A 69. percben mi szedtük össze a második labdát, egyből indítottunk előre, kikerült Bertók Gergőhöz a labda a bal szélre, onnan jött középre és a kavarodásban jól ért bele Szabó Márk, 1–3. A hajrára fordulva nem támadtuk meg megfelelően az Üstökös játékosát, aki átlövésből betalált, egy gólra szűkítve a különbséget. Egyenlíteni már nem tudtak a győriek, így 3–2-re győztünk.
Az előző hetekben sem lehettem elégedetlen, egyedül a múlt hét mentális teljesítménye volt nem megfelelő. Erre a vereségre nagyon jól reagáltunk, jól álltak bele a munkába a srácok, éreztem a pozitív erőt. Nem játszottunk igazán úgy, ahogy tudunk, igaz, az ellenfél sem remekelt. Kicsi pályán játszottunk sok párharccal és átmenetekkel. Ezekből jól jöttünk ki. Labdaszerzésben agresszívok és fegyelmezettek voltunk, ám amikor nem voltunk nyomás alatt, akkor több volt a technikai hiba az első félidőben. A szünet után minőségibb játékot mutatottunk, inkább kontroll alatt tartottuk a meccset. A helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. Fontos, hogy pozitívan zártuk a félévet és győzelemmel mehetünk téli pihenőre! Gratulálok a csapatnak
– mondta Berning Adrián.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



