Sárvár FC U15 – Lurkó UFC U15 1–4 (1–1)
Lurkó UFC U15:
Filó (Tanai, 54.) – Barta, Nagy V. B., Horváth N., Zsarnay (Kiss B., 46.) – Molnár Bálint, Gergely, Horváth D. – Hegedűs, Horváth B., Vámosi (Süle, 46.). Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Nagy V. B. (18., 1–1), Horváth B. (63., 1–2), Molnár Bálint (74., 1–3), Gergely (79., 1–4)

Változatosan indult a mérkőzés. A bal oldalunkon az első játékrész közepe taján Vámosi Marcinak volt két ígéretes helyzete, sajnos egyik esetben sem foglalta el jól a pozícióját, így éles szögből tudta csak a kaput célozni, lövéseit a kapus könnyedén szedte fel. Próbálkozásaink a letámadásra ütemeket csúsztak, igy csak nagyobb területet adtunk a hazaiaknak az építkezésre. 

A mi határozatlanságunk pedig az ellenfél magabiztosságát építette. Ez sajnos megint több párharcnál is döntő volt. A bal oldalunkon vertek meg minket a 16-os oldalvonal tájékán, majd az éles szögből rávezetett labdát a hosszúba gurította a sárvári támadó, így a 15. percben hátrányba kerültünk.

A bekapott gól után több sarokrúgást is elvégezhettünk, az egyiknél Nagy Vitéz Bendegúz szedte össze a lecsorgó labdát majd az ötös sarkáról szépen a hosszú sarokban lőve egalizált! A Jobb oldalon Hegedüs Matyi négyszer is hosszan tolta meg a labdát, így befejezésig nem jutottunk. Mi kisebb helyzeteket alakítottunk ki, a minőségi befejezések hiányoztak, illetve a középpálya támadó zónájában rengeteg labdát veszítettünk el. A mi oldalunkon pedig Filó Jocinak három védésre is szüksége volt, hogy tartsunk az eredményt! A másik oka a helyzetek elpazarolásának pedig a lesrefutások voltak, mintha nem is gyakorolnánk ezeket a szituációkat. 

Aztán a 63. percben Horváth Balázs lépett vissza center pozícióból és jó 25 méterről egy távoli átlövéssel a hosszú sarokba ívelte a labdát, így megfordítottuk a mérkőzést. A hajrájában Molnár Málint tengelyből, Gergely Nimi pedig a bal oldalunkról szintén egy-egy hasonló találatot szereztek. 

Azaz a végére felőröltük a szervezett, mentálisan nagyon erős vendéglátónkat, 4–1-re nyertünk.

Szombaton délben, elég jól nyomta a sárvári műfű a meleget, szenvedtek is a felek rendesen. Persze ennek az okozója a szervezett fürdővárosi játék, és a magunk akaratgyenge produkciója is volt… Nem túlzás, de úgy érzem már másfél perc után könnyen vezetéshez juthattunk volna, nem kellett volna hozzá mást csak egy kis határozottság. Őszintén szólva az volt az érzésem, hogy a fiúk egy átmúlatott éjszaka utána jöttek fel a pályára. Nyilván ez egy rossz bevésődés lehetne csak. Próbáltuk mozgatni játékosainkat, hátha egyszer valaki jó helyre kerül. A bajnokság ezen szakaszára igencsak leszűkült a keretünk, a sok hiányzás miatt az elmúlt két hétben visszaesett az edzéslétszám is. Pedig kis szerencsével még a bajnoki cím is tét lehetett volna. Sajnos a mai keretben is sérülésekkel küszködtünk, a betegségből, sérülésből visszatérő játékosaink pedig messze voltak a formájuktól. A szezonban legnehezebb és egyben a legjobban várt mérkőzésünk még hátra van! A bajnokságban mai győzelmünkkel már az utolsó forduló előtt elfoglaltuk a második pozíciót, sem hátra, sem előre nem tudunk lépni, ez mindenképpen egy remek, dicséretes teljesítmény. Ennek tudatában mindenféle teher nélkül fogadjuk a bajnok Tarr Andráshida csapatát! Azt tudom, hogy a fiúk nagyon motiváltak, bízom benne, hogy a sok küzdésben megerősödve örömjátékkal fognak előrukkolni

– összegzett Nagy Krisztián vezetőedző.

  • Csatolt dokumentumok