DAC U15 – Lurkó UFC U15 2–2 (1–1)
Lurkó UFC U15:
Filó – Barta, Nagy V. B., Horváth N., Molnár Barnabás (Süle, 62.) – Molnár Bálint – Mukics, Horváth D. (Zsarnay, 55.) – Szabó Á. (Horváth Á., 41.), Lakner, Horváth B. Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Lakner (12., 0–1), Horváth R. (71., 2–2)

A hét forduló alatt veretlen győri DAC volt a Lurkó UFC vendéglátója az U15-ös Regionális bajnokság Alap szekciójának Északnyugati csoportjában.

Az első félidő játékát befolyásolta az időjárás, szembeszélel játszottunk, egy olyan csapattal szemben, akiknek hátul viszonylag alacsony védelmi szerkezete volt, elől viszont magas gyors és erőszakos támadóik. Ennek tükrében többet támadtak a hazaiak, főleg előre ívlelésekkel, mi pedig keveset tartottuk meg a labdát a támadózónában. Ennek ellenére a vezetést mi szereztük meg! Egy győri akció végén Filó Joci védett, majd kirúgással hozta helyzetbe Lakner Benettet, aki a félpálya közepén tudott az indítással meglépni és a kapusra vezetett labdát a kapuba passzolta, 0–1. A gólunk után többet tett ad DAC az egyenlítésért, mint mi az újabb gólért. Egy buta szabálytalanságot követtünk el a 16- os előterében, az ellenfél ebből egyenlített, könyörtelenül a bal felsőbe vágódott a labda a szabadrúgásból.

Egy óra telt el a meccsből, amikor a mi bal oldalunkat játszotta át a hazai jobbszélső, majd éles szögből a kapu hosszú oldalában kötött ki a lövése, 2–1. A hajtós, pörgős, ám nem túl magas színvonalú mérkőzés utolsó negyedórája teljesen nyitott volt. Itt is, ott is voltak lehetőségek, amik mindkét részről kimaradtak: ezúttal előttünk lett volna a több… A hajrában aztán Nagy Bendi szépen játszotta meg Horváth Balázst, aki a kapu felé küldte a labdát a 16-os sarkáról, a hosszúra átcsorgó játékszert pedig Horváth Ricsi közelről lőtte a hálóban, megszerezve az egyenlítő találatot, egyben saját maga első Lurkós gólját!

Úgy gondolom hozzánk hasonló erősségű és képességű csapathoz látogattunk. A mérkőzés végeredménye abszolút elfogadható, a mutatott játékokon azonban van még mit csiszolnunk! Fontos a két szerzett találat, dolgozunk tovább, a helyes döntések meghozatalan és a küzdőszellem növelésén, aminek köszönhetően ma is egyenlíteni tudtunk

– mondta Nagy Krisztián vezetőedző.

 

  • Csatolt dokumentumok