Lurkó UFC U14 – TARR Andráshida U14 3–2 (1–1)
Lurkó UFC U14: Borsits – Vass (Herceg, 62.), Hoffmann V., Cséve, Poór – Koltai (Horváth L., 62.), Horváth Á., Garamvölgyi (Császár, 51.) – Lakatos, Staritzbüchler, Kovács Zs. (Tóth N., 51.). Szakmai vezető: Vargovics Zsolt.
Gólszerző: Staritzbüchler (27., 1–1; 59., 2–1; 74., 3–2)
A Lurkó UFC U14 (2013) a hozzá hasonlóan hétpontos TARR Andráshidát fogadta a Regionális bajnokság Alap-szekció Északnyugati csoportjának 8. fordulójában. A mieink bő negyedóra után hátrányba kerültek, ám a 27. percben Staritzbüchler Ármin révén egyenlítettünk!
A szünet után nálunk volt többet a labda és egy óra elteltével Ármin újabb góljával már mi vezettünk. Sok helyzetet kihagytunk, ez pedig megbosszulta magát és az utolsó tíz percre fordulva egyenlített a zalai gárda. Azonban mi ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és Staritzbüchler Ármin újabb góljával újfent megszereztük a vezetést, amit már nem is engedtünk ki a kezünkből, így 3–2-re győztünk!
A mérkőzés előtt bátor és kezdeményező támadójátékot, határozott, fegyelmezett védekezést kértem a játékosoktól. Nehezen vettük fel a ritmust, lassan lendültünk játékba, így az első félidőben az ellenfél többet birtokolta a labdát. A szünetben átbeszéltük a fejlesztendő területeket. Igyekeztünk a középső zónában labdát szerezni és ebből a rendezetlen védelemmel szemben gyors kontrajátékkal helyzeteket teremteni. Ezzel a játékkal sok gólhelyzetet alakítottunk ki, de a kapu előtt pontatlanok voltunk. A második félidőben már jóval többet birtokoltuk a labdát. Ha koncentráltabban fejezzük be a támadásokat, nagyobb különbségű győzelmet arathattunk volna
– mondta Vargovics Zsolt.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



