Lurkó UFC U13 – Balatonalmádi SE U13 1–2 (0–0, 0–0, 1–1, 0–1)
Lurkó UFC U13:
Borsits – Reiber, Wágner, Horváth L., Cséve – Herceg, Varga L., Horváth Á. – Staritzbüchler. Cserék: Kovács Zs., Garamvölgyi, Hoffmann, Poór, Lakatos, Koltai, Szőke, Kiss D. Vezetőedző: Orbán Dániel.
Gólszerző: Reiber (41., 1–0)

A Regionális U13-as bajnokság negyedik fordulójában a Balatonalmádit láttuk vendégül. 55 percig a mi játékunk érvényesült, nem engedtük kijönni ellenfelünket a saját térfeléről. Hiába a sok szerzett labda, kialakított helyzet, támadóharmadban végig rossz döntéseket hoztunk, de még így is eljutottunk két kapufáig. A harmadik negyedben két passz után jutott el Reiber Bence ziccerbe, 1–0. A mérkőzés lezárása helyett – első alkalommal – belehibáztunk labdakihozatalunkba, 1–1, nyolc perccel az előny megszerzése után. Ezután a csapat frusztráltá vált, ami kapkodáshoz vezetett. Két alkalommal sem figyeltünk a védelem mögött, de még saját térfelén helyezkedő támadóra az utolsó negyedben, ebből még egy gólt kaptunk és így vendég siker született.

A mai napon nem tudtunk kilépni árnyékunkból, ezáltal a kitűzött céljaink sem teljesültek. A lassabb, körülményesebb döntések és támadásvezetések ellenére is nagy különbséggel vezethettünk volna az 55. percig. Tanulság, hogy eredménytől függetlenül, kapkodással kizárólag a saját dolgunkat nehezítjük meg

– mondta Orbán Dániel.

  • Csatolt dokumentumok