Lurkó UFC U12 – Pápai ELC U12 1–5 (1–0, 0–1, 0–1, 0–3)
Lurkó UFC U12:
Horváth K. – Elek, Bódi, Kummer, Timár – Németh D., Pupp, Obis-Zoltai, – Neuwirth. Cserék: Tóth K., Dóczi, Mándli. Vezetőedző: Lengyel Miklós.
Gólszerző: Neuwirth (13., 1–0)

Többen is hiányoztak a csapatból, csak 12 fő alkotta Lengyel Miklós keretét. Jól kezdtünk és egy pontrúgás után előnybe is kerültünk! A 13. percben Kummer Zoárd remek szöglete után alakult ki kavarodás a pápai kapu előtt, ahol Neuwirth Gergő rúgott össze a labdán egy pápaival, onnan csorgott a labda a hálóba, 1–0. Ezek után is támadásban maradtunk, ám a bajnokságban remeklő vendégeket sem kellett félteni, így nagyon jó meccs alakult ki. Bő félóra elteltével tudtak kiegyenlíteni a Veszprém vármegyeiek.

A térfélcsere után is voltak lehetőségeink, ahogy a PELC-nek is, ők találtak be, így az utolsó 20 percre egygólos hátránnyal fordultunk. Ekkor újabb akciógólok és befejezett kontrák jellemezték a vendégek futballját, így ők nyerték meg a kifejezetten remek iramú találkozót.

Jól játszottunk, vezettünk is, sőt, a II-III. negyedekben még rá tudtunk pakolni mindenre játékban – tettük mindezt egy kiváló csapat ellen. Nagy fejtörést okoztunk a remek ellenfelünknek. Timár Barnabás, Németh Dávid és Elek Dávid jóval átlag feletti produkciót nyújtottak ma: a bajnokság legjobb csapatával szemben mutattuk meg tudásunkat, amíg erővel bírtuk, egyenrangú ellenfelek voltunk. A hosszabb pad és az erősebb játékoskeret hozta ki a különbséget a végén

– nyilatkozta Lengyel Miklós vezetőedző.

  • Csatolt dokumentumok