Lurkó UFC U16 – Dorogi FC U16 3–2 (2–1)
Lurkó UFC U16:
Palatin – Vincze, Szigeti, Nagy M. (Szántó, 81.), Sántha (Győrvári, 90.) – Guba (Bönditz, 55.), Pék – Polgár Á. (Csorna, 55.), Dobovánszky, Gombos – Reiber (Pencz, 90.). Vezetőedző: Farkas Gábor.  
Gólszerzők: Reiber (31., 1–1; 38., 2–1), Fekete (71., öngól, 3–2)

Mi két találkozó után 6, a dorogiak 3 ponttal várták a mérkőzést az U16-osk Regionális bajnoksága Kiemelt szekciójának Nyugati csoportjában. Gyorsan nekiugrottunk a vendégeknek: átlövéssel és helyzettel kezdtünk – utóbbinál nagy bravúrt mutatott be a kapus, Gombos Zalán löketét hárítva. Azonban egy óriási baki után a Dorogi FC szerzett vezetést a 7. percben. A jó kezdésünk után visszaestünk, kapkodtunk, kellett idő ahhoz, hogy megnyugodjunk és ismét azt a ritmust diktáljuk, mint a meccs elején. Félóra telt el a játékból, amikor 26 méterre a vendégkaputól szabadrúgáshoz jutottunk, Reiber Marcell pedig a léc alá lőtt, 1–1. A 38. percben labdakihozatal után építettük az akciót, Sántha Zalán Guba Zsomborral játszott össze, majd Gombos Zalán megforgatta az ellenfelét, centerezését tisztázták a vendégek, ám mi szedtük össze: Dobovánszky Ábel ütempasszát Reiber Marcell eltolta a kapus mellett és pöckölte a hálóba, 2–1.  

Elcsúsztunk, rosszul helyezkedtünk nem sokkal a térfélcsere után, amit megint góllal büntetett a Dorog, 2–2. Bátran mentünk előre és a 71. percben visszavettük az előnyt! Jól forgattuk el a játékot, és a csereként beálló Bönditz Szabolcs beadását a saját kapujába sodorta a piros-feketék védője, 3–2. Izgalmakat még tartogatott a hátralévő 20 perc, gólt azonban nem, így három forduló után is 100%-os a Lurkó UFC U16 (2010).

Az egyenlítő gólunkig is voltak ígéretes támadásaink, aztán egy szép szabadrúgásgóllal egalizáltunk – ami mentális lökést adott számunkra és megfordítottuk az eredményt. Voltak kisebb hibák, ám még mindig nem azt a játékot mutattunk, amire igazán képesek vagyunk. Sok a kapkodás, nem vesszük fel a megfelelő távolságot – ezért nem olyan folytonos a játékunk, mint azt néhányszor már mutattuk. A szünetben kértem a labdabirtoklást, ám ismét hamar kútba dőlt ez a terv, mert egyenlítettek a vendégek. Nyílt sisakos meccs következett: kecsegtetőbb helyzetei a vendégeknek voltak, azonban mi a legnagyobb lehetőségünket kihasználtuk. Szeretném kiemelni, hogy mentálisan kiemelkedőt produkáltunk: felálltunk ma többször is! A hibákat át kell beszélnünk és ki kell javítanunk

– mondta Farkas Gábor.

  • Csatolt dokumentumok