Ikarus-Maroshegy U16 – Lurkó UFC U16 0–4 (0–2)
Lurkó UFC U16: Tanai (Filó, 75.) – Süle (Barta, 46.), Baumli, Körmöndi, Horváth N. – Molnár Bálint, Horváth B. – Horváth D. (Mukics, 46.), Gergely, Molnár Barnabás (Vámosi, 70.) – Nagy V. B. (Lakner, 65.) Vezetőedző: Iszak Sándor.
Gólszerzők: Körmöndi (4., 0–1), Gergely (24., 0–2; 78., 0–4), Horváth N. (74., 11-esből, 0–3)
A Regionális U16-os bajnokság Alap szekció Északnyugati csoportjában Székesfehérváron kezdte meg az évadot a Lurkó UFC.
A hazai csapat az első perctől kezdve mély védekezésre rendezkedett be, megszállták a saját térfelüket és a területek szűkítésével próbálták megnehezíteni a dolgunkat. Labdabirtoklásra épülő játékunk azonban gyorsan eredményre vezetett. A 4. percben egy begyakorolt szögletvariációt valósítottunk meg, ahol Molnár Bálint és Gergely Nimi összjátéka után Körmöndi Péter fejelt a kapuba, 0–1. A korai gól megnyugtatta a társaságot, végig dominálni tudtunk. Horvát Balázs és Nagy Vitéz Bendegúz lövései után a 24. percben egy szépen felépített támadás végén Molnár Bálint hozta helyzetbe Gergely Nimit, aki a tizenhatoson belülre betörve lőtte be a másodikat (0–2).
Az 52. percben egy újabb szöglet után Baumli Huba fejesével veszélyeztettünk, majd a 62. percben Nagy Vitéz Bendegúz szerzett labdát a letámadásunkból, de a ziccert a kapus védte. A 71. percben Lakner Benett távoli lövését, egy perccel később pedig Mukics Matyi ziccerét hárította a hazaiak kapusa. A 73. percben Horváth Noel indította jól Mukics Matyit, a menteni igyekvő védő pedig kézzel ért a labdába a büntetőterületen belül. A tizenegyest Horváth Noel váltotta gólra (0–3) – a büntető után Noel sárga lapot kapott sportszerűtlen beszédért. A 77. percben egy bal oldali bedobás utáni jól vittük át a labdát a túloldalra, Baumli Huba indította Mukics Matyit, akinek a pontos centerezésére középen Gergely Nimi érkezett, beállítva a végeredményt (0–4). A harmadik gólig szívósan védekező hazaiakat teljesen felőröltük, akik a mérkőzés hajrájára szerkezetileg és mentálisan is teljesen szétestek a folyamatos nyomásunk alatt. A csapat, domináns futballal, kézben tartott mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot.
Jól kezdtük a meccset, a korai vezető gól megnyugtatta a fiúkat, így azt tudtuk játszani, amit megbeszéltünk. Az egész mérkőzést óriási mezőny- és labdabirtoklási fölény jellemezte. Ezt a dominanciát a jövőben akkor tudjuk még hatékonyabbá tenni, ha kevesebb technikai hibát vétünk, és a begyakorolt elemeket még nagyobb sebességgel hajtjuk végre. A második félidőben teljesen felőröltük a hazaiakat. Ha a befejezéseknél még koncentráltabbak vagyunk, a különbség nagyobb is lehetett volna, de nem vagyok elégedetlen. A srácok végig fegyelmezetten követték a taktikai utasításokat. Gratulálok a csapatnak
– nyugtázta az első fordulóbeli győzelmet Iszak Sándor vezetőedző.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



