Lurkó UFC U19 – Nebuló KSE U19 1–2 (0–2)
Lurkó UFC U19:
Répcei – Kiss L., Horváth Z., Varga N., Bereczki – Karáth (Perjési, 46.), Nyőgéri (Horváth B., 46.), Szabó M., Gregus (Kulcsár, 46.) – Kovácsics, Hetényi (Porkoláb, 46.). Szekcióvezető: Molnár Károly.
Gólszerző: Porkoláb (53., 1–2)

A Regionális U19-es bajnokság Alap szekció Északnyugati csoportjának két 17 pontos csapata találkozott Szombathelyen: a Lurkó UFC fogadta a kapuvári Nebulót. Nálunk több U17-es fiatal szerepelt a keretben. Tapogatódzással telt az első időszak, aztán egy óriási egyéni hiba után vezetéshez jutottak a vendégek, sőt, egy akciójuk után is betaláltak, így kétgólos hátrányban mentünk szünetre.

Domináltunk a térfélcserét követően, uraltuk a játékot, és hamar közelebb is tudtunk kerülni: egy félépített akció végén mélységi átadás után Porkoláb Patrik lőtte el a labdát a kapus mellett, 1–2. Benne volt a meccsben az egyenlítés is, ám képtelenek voltunk újfent betalálni, így 2–1-es vereséget szenvedtünk.

Abszolút helyt állt ez a fiatal brigád – a kapu előtti határozottság döntött, ebben voltak ma jobbak a vendégek

– nyilatkozta Molnár Károly szekcióvezető.

 

  • Csatolt dokumentumok