2015 novemberében hunyt el – tragikusan fiatalon, 32 évesen – Fülöp Márton. A 24-szeres válogatott kapus emlékét ápolva a Fülöp Márton Alapítván minden évben megszervezi a Fülöp Márton kapustábort – ahová komoly szakmai ajánlással lehet bekerülni. Az ország minden részéből egy-egy arra érdemes, tehetséges hálóőr utazhat el Balatonfüredre, ahol a kapusszakma legjobbjaitól tanulhatnak a gyerekek. Csank János és Gujdár Sándor szakmai vezető munkáját Borsos Vilmos, Pálinkás András, Andrusch József, Babócsy András, Brockhauser István, Házi László, Illyés Dániel, Kövesfalvi István, Petry Zsolt és Szeiler József kapusedzőként egészítette ki.
A táborról a Lurkó UFC kapusa, Szalay Bendegúz adott betekintést:
Huszonhárman kaptunk meghívást a táborba: voltak a Lurkóhoz hasonló körzetközpontból érkező kapusok, de voltak akadémián nevelkedők is – egy kollégiumban laktunk, ahol négyen voltunk egy szobában. Minden nap a BUSC pályáján edzettünk, a tréningek délelőttönként zajlottak. Masszőr is rendelkezésre állt, aki még kisebb sérülések esetén is segített. Nagyon finom ételeket kaptunk az egyik helyi étteremben ebédre és vacsorára is, míg a délután mindig a kikapcsolódásé volt és sokat voltunk a strandon. Ehhez hozzájárult, hogy éppen ebben az időszakban volt a nagy meleg Magyarországon. Az edzések során négy csoportra osztottak bennünket: mindig másik kapusedzőhöz kerültünk. Erőnléti edzés, reflexvédések, 1:1 játékok és vetődések is szerepeltek a programban. Nagyon jól éreztem magam, rengeteget tanultam, az edzések rendkívül színvonalasak voltak – ha bármelyik társamnál előfordult, hogy valami nem ment elsőre, akkor komplex magyarázatot kaptunk, hogy mi miért történik és utána mindenki meg tudta csinálni a gyakorlatot.
Mi az, amit kaptál a Fülöp Márton Kapustábortól?
Mindenek előtt motivációt – egy olyan célt, amiért küzdhetek minden edzésen és minden mérkőzésen. Alázatot, akaraterőt is kaptam, úgy érzem, hogy több lettem ezalatt az időszak alatt. A táborvezető Bazsánt József úgy búcsúzott el tőlünk, hogy minél többünkkel szeretne találkozni velünk a válogatottban.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



