Lurkó UFC U15 – SC Sopron U15 1–4 (0–2)

Lurkó UFC U15.: Szanyi – Dénes, Tóth D., Stampf, Vajda – Király, Mikics, Fábián – Verebélyi, Hajba (Viszket, 72.), Katona (Zimits, 45.). Vezetőedző: Nagy Krisztián.

Gólszerző: Fábián (50., 1–2)

A regionális bajnokság észak-nyugati csoportjának első fordulójában az SC Sopron érkezett hozzánk. A nagyon jó erőkből álló piros-fehérek kétgólos előnyre tett szert az első félidőben, amin szünet után tudott szűkíteni a Lurkó. Ezek után azonban már csak a vendégek találtak be, így elvitték a három bajnoki pontot Szombathelyről.

Ellenfelünk a tavalyi bajnokságban a második helyen végzett, de az SC Sopron alapvetően mindig masszív gárda volt. Eddig jó meccseket játszottunk velük. Az előjelek nem voltak túl ideálisak, a kapusom és a csapatom motorja is kiesett, ennek ellenére igyekeztünk kihozni a találkozóból, amit lehetett. Az első félidő rosszul sikerült, az első 15 percben kis túlzással egyszer léptük át a félpályát. A vendégek sok szögletet rúgtak, ebből találtak be először. Később azért már kontrából, labdaszerzésből többet volt nálunk a labda. A II. félidő jobban sikerült a bekapott gólok ellenére… összeszedettebben tudtunk játszani, meg tudtuk mutatni, hogy van bennünk is kurázsi. Látszik, hogy alakulófélben van a csapatunk, többen az első meccsüket játszottak ebben az osztályban, még szükségünk, hogy egységgé forrjunk össze – és máris itt az újabb feladat, hiszen a következő fordulóban is erős csapattal játszunk

– mondta Nagy Krisztián a mérkőzést követően.