Siker Milánóban!

Tornagyőzelemmel búcsúztunk Lurkós éveinktől!


2014. 06. 04. – 2014. 06. 08.

 

Milánó:

14. International Tournament. ”Memorial Stefano Lesma”

A tornán immáron 8. alkalommal vett részt a Lurkó UFC csapata. A jól szervezett, jó körülmények között, műfüvön lejátszott mérkőzéseken fantasztikus sikert értünk el. Több év elteltével (akkor az 1996-os korosztály nyert), ismét az első helyet sikerült megszerezni. A fárasztó utazás után, csak a második napon kapcsolódtunk a torna küzdelmeibe. Addigra kialakult a torna hatcsapatos mezőnye. Mi az „A” csoportba kerültünk, két olasz csapat társaságába. A „B” csoportba szintén olasz csapatok kerültek.

A tornán részt vevő csapatok: CIMIANO, ROZZANO CALCIO, NOVARRA CALCIO, LOMBARDIA 1, CENTRO SCHUSTER, LURKÓ-ILLÉSA AKADÉMIA.

A torna menete: a két, hármas csoportból az elsők, illetve a jobb második került a felső ágra, a rosszabb második és a két csoport harmadik pedig az alsó ágra.

Mi két győzelemmel, csoportelsőként kerültünk a felső ágra, ahol egy győzelem mellett, egy döntetlen is elég volt a tornagyőzelemhez. A lebonyolítás érdekessége, hogy a csoportmérkőzések 3X15 percesek voltak. Az első harmadban nem lehetett cserélni. A második harmadban sem lehetett cserélni, de ugyanazok nem játszhattak, mint az első harmadban. A harmadik harmadban bárki játszhatott és lehetett cserélni is. A felső ági küzdelmeken csak 2X15 percet játszottunk. Az első félidőben nem lehetett cserélni, a másodikban bárki játszhatott és cserélni is lehetett. A szabályt maximálisan kihasználva a tornára elvitt 17 játékos minden mérkőzésen játéklehetőséget kapott. Sérülés esetén természetesen lehetett cserélni. Így mindenki hozzátette tudását a tornagyőzelemhez. GRATULÁLUNK!

 

 

Csoportmérkőzések:

 

1. Lurkó-Illés Akadémia – Cimiano 3:2 gól: Gazdag Vajk 2, Varga Márk

A torna első mérkőzését, kissé szokatlan időpontban este 19:30-kor játszottuk. Véleményem szerint, az egyik legerősebb csapat ellen játszottunk. Ellenfelünk ügyes, képzett, fizikailag erős játékosokból állt. Szoros mérkőzésen végig vezetve tetszetős játékkal, igaz nagy küzdelemben sikerült nyernünk.

Első harmad: Pataki M.- Varga M., Tarján P. – Doncsecz L., Rosner G., Vígh P. – Gazdag V.

Második harmad: Somogyi D. – Palkó B., Bősze B. – Dezamits D., Markó M., Reseterics B. – Horváth R.

Harmadik harmad: Pataki M.- Varga M.(Horváth N.), Bősze B. – Doncsecz L.(Kiss L.), Rosner G., Vígh P.(Kovács Z.) – Gazdag V.

 

 

2. Lurkó-Illés Akadémia – Rozzano Calcio 4:1 gól: Gazdag Vajk 3, Horváth R.

A mérkőzés időpontja délután 16:00 volt A második meccset magabiztos játék (szép támadások, sok helyzetkialakítás, agresszív védekezés) jellemezte a csapatot. Az ellenfélnek szemernyi esélyt sem adva nyertük meg a mérkőzést. Igaz a bekapott gól egy védelmi hibából született. A harmadik gólunk viszont a torna támadása volt. Az első mérkőzésen kevesebbet játszók kaptak több lehetőséget, be is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani.

Első harmad: Pataki M.- Varga M., Tarján P. – Doncsecz L., Rosner G., Vígh P. – Gazdag V.

Második harmad: Somogyi D. – Horváth N., Bősze B. – Kiss L., Markó M., Kovács Z. – Horváth R.

Harmadik harmad: Pataki M.(Somogyi D.) – Varga M. (Horváth N.), Palkó B. – Dezamits D, Rosner G.(Markó M), Reseterics B. – Gazdag V.(Kiss L.)

 

 

Felső ági mérkőzések:

A mérkőzéseket a legnagyobb melegben, közel 34°-ban játszották a gyerekek. Ezáltal nemcsak az ellenféllel, hanem az időjárási körülményekkel is meg kellett küzdeni a csapatnak.

 

 

1. Lurkó-Illés Akadémia – Centro Schuster 3:0 gól: Gazdag Vajk, Markó Máté, Vígh Patrik

Az első döntőn a másik csoport elsőjével játszottunk. Minden dicséret a gyerekeké, hiszen az időjárási körülmények dacára torna egyik legjobb játékával sikerült megnyerni a mérkőzést. Az ellenfélnek momentuma sem volt, pedig egy agresszív lelkes, jól passzoló, gyors csapat ellen játszottunk. A mérkőzés elején kicsit zavarba voltunk, de ezen átlendülve tudtunk, sikeresek lenni. Ez mutatja a csapat koncentráltságát, mentális felkészültségét a mérkőzésre. Mind támadásban, mind védekezésben az ellenfél fölé nőttünk, kétség sem férhetett a győztes kilétéről.

Első félidő: Pataki M.- Varga M., Tarján P. – Doncsecz L., Rosner G., Vígh P. – Gazdag V.

Második félidő: Pataki M.(Somogyi D). – Palkó B.(Horváth N.), Bősze B. – Dezamits D. (Kiss L.), Markó M., Reseterics B.(Kovács Z.). – Horváth R.

 

 

2. Lurkó-Illés Akadémia – Novara Calcio 1:1 gól: Gazdag Vajk

A másodi döntőn viszont a torna legrosszabb játékával sikerült megszereznünk a tornagyőzelmet érő 1 pontot. Igaz a mérkőzés összképe alapján nyernünk kellett volna. Ezen a mérkőzésen pontatlanul, lassan sok hibával játszottunk. Pár gyereken nagyon látszott, hogy a meleg miatt elkészült erejével. Egy sokat passzoló, játszó csapat ellen játszottunk döntetlent.

Első félidő: Pataki M.- Varga M., Tarján P. – Doncsecz L., Rosner G.(Markó M.), Vígh P. – Gazdag V.

Második félidő: Pataki M. – Varga M.(Horváth N.), Tarján P. – Dezamits D.(Palkó B.), Rosner G., Bősze B. (Kovács Z., Reseterics B.), - Horváth R. (Kiss L.)

 

 

Összegzés:

A korosztály utolsó tornája volt irányításunk alatt. A torna egy jó csapatépítő tréningnek is elment. Nem volt veszekedés, nézeteltérés a gyerekek között. A kívülről érkező játékos (Gazdag Vajk) teljesen jó irányba terelte az egymáshoz való viszonyt. Sokkal összetartóbbak lettek a gyerekek mind a pályán kívül, mind a pályán. Érezhető volt, hogy mindenki akarja a sikert, és hogy tudnak egymásért küzdeni. Néha úgy éreztem, hogy egymás példaképei lettek, egy-egy mozdulatukkal, reakciójukkal. Talán több gyerek is érettebb, kiegyensúlyozottabb lett ebben a fél évben. Ez meglátszik a csapat teljesítményén is. Utolsó öt tornán egy 3. helyezés és három1.helyezés az eredmény.

Sajnos negatívumként kell megemlíteni a szülői jelenlétet. Pár szülő reakciója, viselkedése csak megnehezítette dolgunkat. Több gyereket is megviselt lelkileg a szülők viselkedése. Meg kell már érteni, hogy ezek a gyerekek már tudnak önállóan dönteni, s nem kell nekik az állandó felügyelet.

Még szomorúbb ennél pár szülő megnyilvánulása mind az edzők, mind a csapat felé (edzők kritizálása, szidása, más gyerekének szidása, el nem fogadása, nem tudnak örülni a csapat sikerének…stb.). Ezek sajnos a gyerekfoci legnagyobb problémái, ezen kell még jobban változtatni.

 

 

 

GRATULÁCIÓ A CSAPATNAK!!!!!

 

 A győztes csapat tagjai:

Pataki Márk, Somogyi Dániel, Varga Márk, Tarján Patrik, Palkó Bálint, Bősze Bence, Horváth Norbert, Doncsecz Levente, Dezamits Dominik, Rosner Gergő, Markó Máté, Vígh Patrik, Kovács Zoltán, Reseterics Bálint, Gazdag Vajk, Horváth Rajmund, Kiss Levente

 

                                                                                         Takács Csaba edző