Nyergesújfalu U15 – Lurkó UFC U15 5–1 (2–0)
Lurkó UFC U15: Répcei – Ulrich, Ilnicki, Horváth S., Kovács F. – Tóth A., Kálócz, Nyőgéri (Gartner, 41.) – Polgár, Varga B., Németh B. Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Gartner (76., 5–1)

A Regionális U15-ös bajnokság Nyugati szekciójának Felsőházában a Hajnal Tamás Sportcentrumba látogatott Nyergesújfaluba a Lurkó UFC együttese.

Hamar vezetéshez jutottak a hazaiak, majd átvették a játék irányítását a zöld-feketék, ám egy demoralizáló gól után kettőre nőtt a piros-fehérek előnye. Fordulás után megpörgettük a játékot, ám míg a helyzeteink kimaradtak, addig a Nyergesújfalu egy 11-esből eldöntötte a találkozót. Sőt, újabb gólokat szereztek, így már 5–0 is volt a javukra, ám a becsületgólunkat megszereztük. A 76. percben Gartner Raul kapott labdát a 16-os jobb sarkán, lefordult a védőjéről és úgy lőtt a hosszú felső sarokba, hogy a labda a kapufáról vágódott a hálóba. A végeredmény 5–1, így idegenben továbbra sem tud nyerni 2023-ban Nagy Krisztián gárdája.

Tegnap este derült ki, hogy a találkozóra csak egy cserével tudunk elutazni. Festői környezetbe érkeztünk, gyönyörű hegyek közötti pálya várt ránk – talán ez a környezet túlontúl megfogta az enyémeimet… Rendkívül szűk pályán játszottunk, ők minden labdát előre rugdostak a 16-osunk környékére, amit jól össze is szedtek. Többet volt nálunk a labda, ám a hibáinkat mind kihasználta az ellenfél. Görcsösek voltak a srácok, a hibák pedig megpecsételték sorsunkat. A félidőben úgy éreztem, segített a fejmosás. Határozottabban játszottunk, ám negyedóra alatt 11-eshez jutottak a hazaiak, amit értékesítettek és mi pedig a hitünket is elveszítettük ezáltal. A helyzeteink kimaradtak, és bántott, hogy túl sok volt a negatív kommunikáció. A pozitívum Kovács Ferenc második félidei játéka, illetve Gartner Raul gólja. A legfájóbb, hogy egy nem jobb csapat nyert, hanem egy olyan, amelyik a saját játékát sokkal hatékonyabban hozta. A következő sem lesz könnyű meccs, pár játékosnak meg kell igazítania a frizuráját…

– értékelte a találkozót Nagy Krisztián.

 

 

  • Csatolt dokumentumok