Lurkó UFC U13 – SC Sopron U13 0–8
Lurkó UFC U13 (keret): Palatin Tamás – Pék Zalán, Gombos Zalán, Győrvári Levente, Polgár Ádám, Rajtosics Hunor, Takács Dominik, Kraller Noel, Szakács Benedek, Széplaki Sára, Sántha Zalán. Vezetőedző: Pál Gergely.

Kemény ellenfél érkezett Szombathelyre: a Lurkó UFC U13-asai (2010) főpróbájukat az SC Sopron ellen vívták meg. A piros-fehérek a kapu előtt rendkívül határozottak voltak, így megérdemelten győztek. Szombaton, március 11-én már bajnoki vár Pál Gergő tanítványaira: a zöld-feketék a Haladás VSE korosztályát fogadják majd.

Egy erősebb bajnokságban pallérozódó csapattal találtuk szembe magunkat az utolsó felkészülési mérkőzésünkön. A soproniak kreatív, tudatos futballalt játszottak. Szinte a teljes mérkőzésen nyomás alatt tudtak tartani minket. Egy ilyen szintű ellenféllel szemben nem találtuk az ellenszert. Ötlettelenül és körülményesen fociztunk, nem látszódott igazán, hogy mit is szeretnénk játszani. Tanulságos volt a mérkőzés, kiütköztek a hibáink, az edzéseken lesz módunk gyakorolni és kijavítani ezeket. A harmadik játékrészben mutatott játékunk adhat bizakodásra okot, arra kell építenünk a jövőben. Az elkövetett egyéni hibáinkat könyörtelenül megbüntette az SC Sopron. A gólkülönbséget túlzónak tartom, gólokkal ajándékoztuk meg ellenfelünket. Fel a fejjel srácok, a bajnoki nyitányon a HVSE ellen már a következő hétvégén lehetőségünk lesz javítani! Gratulálok a Sopronnak a győzelmükhöz, további sok sikert kívánok nekik a tavaszi folytatásra

– nyilatkozta Pál Gergely vezetőedző.

 

  • Csatolt dokumentumok