Lurkó UFC U17 – Győrszentiván SE U17 5–3 (4–1)
Lurkó UFC U17:
Nagy D. – Vajda, Kevy, Szabó B. (Verebélyi, 55.), Karáth – Dénes, Nemesvári, Varga M. (Késmárki, 55.), Szalóki-Varsányi (Neubauer, 61.) – Ujhelyi (Szár, 46.), Mesics-Leiner. Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerzők: Ujhelyi (26., 1–0), Mesics-Leiner (28., 11-esből, 2–0; 44., 4–1; 51., 5–2), Varga M. (33., 3–0) 

A Regionális U17-es bajnokság Nyugati szekciójának Alsóházi-csoportjában a harmadik fordulót rendezték a hétvégén, a Lurkó UFC U17 (2006) a Győrszentiván SE csapatát fogadta. A mieink az első két meccset megnyerték, a kékek egy ponttal álltak.

Az első félidő közepén hét perc alatt háromszor is betaláltak Somlai Roland tanítványai: Ujhelyi Barna nyitotta meg a sort, majd Mesics-Leiner Félix értékesített egy büntetőt, Varga Mátyás pedig a 33. percben eldöntötte a találkozó eredményét, 3–0. Nem sokkal később szépített a szentiváni gárda, ám a játékrész hajrájában Mesics-Leiner Félix második, csapata negyedik góljával visszaállt a háromgólos differencia.

A vendégek azonban nem adták fel, szünet után megint betaláltak, amire Mesics-Leiner Félixnek megint volt válasza. A győrszentivániak néhány játékosa sajnálatos módon a meccs utolsó időszakában átlépte a durvaság határait. A játékvezető bizonyos szituációkban nagyot tévedett. Piros lapok maradtak el; Varga Mátyás ziccerét a kapus 20 méteren kézzel védte, majd az ütközésbe belesérült játékosunk. Dénes Zoltánra dühből csúszott rá az ellenfél hátulról, aki szintén megsérült és már cserénk sem volt. A hajrára fordulva megszerezte harmadik gólját a vendégcsapat, méghozzá egy megdöbbentő büntetőből, ahol és amikor semmilyen szabálytalanság nem történt. Így alakult ki az 5–3-as végeredmény.  

A mérkőzésre jellemző volt a sok technikai hiba, ami mellett nagy küzdést és kemény párharcok is voltak – kár, hogy ennek komoly kárvallottjai voltunk…

Álmosan kezdtünk, de 10 perc után felvettük a tempót. Sőt a 25. perc körül nagyon magas fokozatra kapcsoltunk, ott Mesics-Leiner Félix volt aktív, aki ma is három góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből. Újhelyi Barna ma volt először kezdő, mindezt góllal hálálta meg. Varga Mátyás 35 méterről talált be, elemi erővel visszalőtt labdája a kapusról vágódott a kapuba. Dénes Zoltán is aktívan jeleskedett a helyzetek kidolgozásánál. Nemesvári Olivér mélységi indításait szeretném még kiemelni. Sajnos a végjátékban 3-4 ziccert is elhibáztunk, rendre rossz döntést hoztunk, ami azonban a három pont megszerzését nem befolyásolta. Három meccsünkből mindhármat megnyertük, ezeken pedig Mesics-Leiner Félix 9 gólt ért el! Mozgalmas érzelmekkel teli meccs volt, amelyen fontos három pontot gyűjtöttünk be

– értékelt Somlai Roland a mérkőzést követően.

  • Csatolt dokumentumok